Köszöntő helyett!
Már az építés alatt is, de elsősorban a horgásztó elkészültét követően ritka alkalom volt, hogy ne tapasztaljak meg számomra ismeretlen vagy elfeledett ”csodát”, melyet minden alkalommal más és más dologban véltem felfedezni. Öröm volt látni, ahogy a tómederben a víz elfoglalta jogos jussát és feltartóztathatatlanul duzzadt egyre magasabbra. A szemem láttára nap mint nap változott a táj és mire megszokhattam volna elkészült a tó. Megjelentek és birtokba vették otthonukat parányi kis élőlények, a semmiből bújtak elő vízinövények és érkeztek fáradt madarak megpihenni. Soha nem felejtem el az első vihart a tavon, mely félelmetes, de egyben gyönyörű látvány volt. Vagy az első naplementét, mely vörös színbe borította az eget és vizet.
Mára pedig halak sokszínű sokasága kápráztatja el a figyelmes szemlélőt, mikor ugrásaik nyomán fodrot csalnak a horgásztó vizére.
Kívánom mindenkinek, hogy ugyanaz az érzés kerítse hatalmába látogatásakor, mely engem is számtalanszor megragadott. Horgászatuk és pihenésük alatt éljék át Önök is ugyanazt a „csodát” mint amit én is átéltem a tó születésekor.
Üdvözlettel:
Joó Lászlótógazda

2010. május 29., Joó-tó megnyitó
